Legutóbb a tavalyi újságunkban olvashattatok olyan cikket, amelyben diákok tanárokkal készítenek interjút. Most Veress Enéh tanárnőről tudhattok meg többet, Babicz Boróval őt hívtuk meg egy beszélgetésre. Enéh tanárnő ebben az évben másodszorra is a mentortanárom a projektben, így gondoltam, izgalmas lenne még többet megtudni róla és az életéről.

 Az első kérdésünk, hogy ön szerint ki a művész és kit tart annak?

Na, ezzel jól megfogtatok, ez egy elég tág fogalom. A művészet eleve egy különleges látásmód. A művész általában egy érzékeny személyiség, és ezt reflektálja a munkáiban, ebből építkezik. Nem attól lesz művész valaki, hogy le tud téged vagy egy széket rajzolni, mert ezt sok gyakorlással és szorgalommal bárki meg tudja csinálni. Ettől a művész sokkal több, ő úgy rajzolja le a te portrédat, hogy a szemed tükrözi a lelkedet, és a munkáiban lesz egy plusz dimenzió, amit soha nem fogunk tudni megmagyarázni, de mindig érezzük. Vannak mestereim, akiket művésznek gondolok, az ő szavukra hallgatok még a mai napig is.

 És el is mondja, hogy kik azok?

Persze, például Somogyi József, akihez annak idején bekerültem az egyetemre. Ő úgy felvételiztetett, hogy senkivel nem beszélgetett el, de azok alapján, amiket dolgoztunk képes volt úgy összeválogatni minket, hogy gyakorlatilag ugyanolyan volt az élet-, és világképünk.

Főként a szobrászat irányába indult el?

Nem, nagyon sokáig festő szakos voltam. Ötödikesként kezdtem el egy művészeti iskolában tanulni, ahol délelőtt, vagyis 8-tól délig művészeti órák, és délután egytől egészen estig pedig elméleti tanítás volt. 10. osztályos koromig festő szakon voltam, de mindig is szerettem faragni. A testvérem szobrászattal foglalkozott világéletében, és ő mindig azt mondta, hogy a szobrászok tudnak rajzolni és festeni, de a festők nem tudnak szobrászkodni, mert nem látnak térben. Így az Ő hatására mentem át szobrász szakra.

 Melyik volt a legjobb önálló kiállítása?

Nem tudok egyet kiemelni, mert mindegyiknek meg volt a maga varázsa vagy a hely vagy a szobrok témája miatt. Ha mindenképp ki kellene emelni közülük néhányat, akkor talán a pesti, a veresi, a gödöllői vagy amelyik a szülővárosomban volt, azokat mondanám.

Tanárnő, ön milyen anyagokkal dolgozik?

Mindennel, tehát: bronzzal, fával, kővel, agyaggal.

Agyagot leginkább akkor használok, ha nagy szobrokat készítek, mint például az aradi vértanú szobrok készítésekor. (Török Ignác és Láhner György mellszobra a Széchenyi téri emlékparkban található.)

Tőlünk, diákoktól vannak elvárásai? És ha vannak, mik azok?

Vannak, elvárások mindig vannak. Elsődlegesen az, hogy merjetek rajzolni. Minél nagyobbak vagytok, annál inkább mondjátok azt, hogy „én nem tudok rajzolni”, mert teli vagytok görcsökkel, és féltek mások véleményétől. Azt szeretném, ha ezt elfelejtenétek és mernétek rajzolni. A másik az lenne, hogy szeretném, ha fejleszthetnétek a kreativitásotokat és azt, amit elképzeltetek azt le tudjátok rajzolni. Azért kaptok olyan furcsa feladatokat, hogy gondolkodjatok, és amit lerajzoltok, a saját fejetekből pattanjon ki.