Szeptember végén megismerkedhettünk a német testvérvárosunk gimnáziumának néhány tanulójával. A Veresegyházi Szüreti mulatságon találkoztunk velük, ahonnan a felvonulás és egy ebéd után közösen átvonultunk az iskolánkba.
Az ismerkedést egy beszélgetéssel nyitottuk meg, amely során megismerhettük az iskolájukat, mindennapjaikat, és ők is a miénket. Magyar finomságokkal is kedveskedtünk nekik. Ezután lehetőségünk volt személyesen is megismerni egymást. Angol és német tudásunkat csillogtatva beszélgethettünk velük, amit ők is és mi is nagyon élveztünk. Iskolai szokásunkhoz híven a közös csocsózásra is sor került. Nagy örömmel nézték a tavalyi év képeiből összeállított montázsunkat. A métázás sem maradhatott el, amelyre a templom mögötti pályán került sor. Nagyon izgalmas meccseket játszottunk. Mindenki örömmel vett rész és egyaránt élveztük a játékot. Beszélgetéseink igen sokszínűek voltak, hisz a filmkritikáktól kezdve az utazásokig mindenről társalogtunk. Az együtt töltött idő eredményeként mi és az Igazgatónő is biztosak lettünk abban, hogy testvériskolai kapcsolatot szeretnénk kialakítani, amivel ők is boldogan egyetértettek. A hangulat még kellemesebb és vidámabb lett, mikor az iskolába visszaérve elénekeltük egymásnak nemzetünk népdalait, illetve két német fiú zongorakíséretével több ismert angol dalt is elénekeltünk. A csoportterem falára felírva neveinket megörökítettük ezt a feledhetetlen találkozást. Ennek a hihetetlen napnak a lezárásaként, este visszamentünk a szüreti nagy sátorba, ahol karaokeztunk és együtt táncoltunk. Öröm volt megismerni német diáktársainkat, segítségükkel fejleszthettük az idegen nyelvi kommunikációs képességeinket, és egy nagyon jó élménnyel lettünk gazdagabbak.
Iskolánk honlapján találhattok egy további cikket erről a napról.
Anna, Zsani