Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt amelyet felállíttattál!
(Dániel 3,17-18)

- nekem ezzel az igerésszel indult a 2020-21-es tanév, hála Istennek újra a VERKA épületében.

Ebben a történetben az akkor uralkodó király, Nebukadneccar megparancsolja, hogy mindenkinek le kell borulnia és hódolnia kell az aranyszobor előtt, amit felállíttatott, ha pedig valaki ennek nem tesz eleget, azt azonnal a tüzes kemencébe fogják vetni. Ennek a parancsnak Sadrak, Mésak és Abéd-Negó nem akar eleget tenni, azt mondják, hogy nekik van saját Istenük, akit tisztelnek, és Ő ki tudja őket szabadítani a kemencéből is (17. vers). A következő mondatuk nagy hitről és hűségről tesz bizonyságot, mert azt mondják, hogy akkor is tisztelik az Istenüket, ha nem szabadítja ki őket, és akkor sem fognak leborulni a szobor előtt.

Az online oktatás óta minden tervünk, programunk mögött egy kérdőjel áll(t). Elindulhat-e szeptemberben "hagyományosan" az iskola? Megtarthatjuk-e a szalagavatót? Végigjárhatjuk-e személyesen az évet vagy online kell folytatnunk a tanulást? Mi lesz az érettséginkkel? Ilyen és ehhez hasonló kérdések zakatoltak bennünk, remélve a legjobbakat. Szerettük volna, ha az utolsó évünket együtt tölthetjük el, ha minden a normális kerékvágásban zajlik majd, ha minden úgy lesz, ahogy szerettük volna, ahogy előre elterveztük és megálmodtuk, de sajnos meg volt/van rá az esély, hogy minden teljesen máshogy fog alakulni.

Amikor elolvastam ezt a történetet, olyan érzésem volt, hogy ez az egész nekem szól. Úgy éreztem, hogy az aggodalmaskodás és a félelem átveszi az uralmat felettem, és már nem is Istent követem és figyelem ebben az egészben, hanem a körülményeket. Ez a három férfi egy szó nélkül bement a tüzes kemencébe, mert bíztak Istenben, hogy megszabadítja őket. Nem tudták biztosan, hogy élve kijutnak, de azt mondták, hogy ha Isten nem is szabadítja ki őket, akkor is Őt fogják imádni és tisztelni. Hűségesek voltak és feltétel nélkül bíztak Benne. A történetnek van folytatása is: miután bedobták a tűzbe a három férfit, azt látja a király, hogy a kemencében nem is hárman, hanem négyen vannak: van hármuk mellett még valaki, aki olyannak látszik, mint valami Isten (25. vers). Ezután a király felszólítja őket, hogy jöjjenek ki, Sadrak, Mésak és Abéd-Negó pedig sértetlenül, épségben kiszáll a kemencéből.

Számomra ez a történet azt jelenti ebben az időszakban, hogy mindig, minden helyzetben Istenbe kell vetnünk a bizodalmunkat, Tőle kell kérnünk és várnunk a szabadítást, mert Ő képes rá. "De ha nem tenné is", akkor is bíznunk kell Benne, mert Ő a teljes képet látja és az Ő terve mindig a legjobb, Ő soha nem akar rosszat a gyermekeinek. Legyenek akármilyenek is a körülmények, Ő sosem hagy el minket, ugyanúgy velünk van a rossz helyzetekben is, mint a jókban, úgy, ahogy ezzel a három férfival is ott volt a tüzes kemencében. Ha úgy érezzük, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi terveztük, emlékezzünk erre: ,,Mert minden értetek van" (2Kor. 4,15). Isten a legjobbat tervezte a gyermekeinek, és minden nehézségből jót tud kihozni. Mert Ő egy gondoskodó, szerető Apa, aki nem tudja nem szeretni az övéit, és akkor is hűséges hozzánk, amikor mi nem vagyunk azok. Minden probléma után kiárasztja ránk az áldását, hiszen az eső után jön a szivárvány is. 

Azt kívánom, hogy ti is tapasztaljátok meg ezt a mérhetetlen szeretetet, a nehéz időkben is tudjatok Benne feltétel nélkül, hittel bízni, és mindig emlékezzetek arra, hogy a legtökéletesebb és legjobb terv soha nem a miénk, hanem az Övé, még akkor is, ha ezt nem mindig érezzük.